A tövismadár legendája
A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye...
Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára... Legalábbis a monda szerint.
A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg.
Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon.
De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük.
/Colleen McCullough: Tövismadarak (The Thorn Birds)/
-----------------------------------------------------------------------------------------------
Hogyan lett az éjszaka?
Nagyon régen nem volt éjszaka, csak nappal. Az éjszaka a vizek mélyén aludt. Állatok sem voltak, minden dolgok beszéltek.
Mesélik hogy a Nagy Kígyó lánya egy embert fogadott férjéül. Egy nap az ember, akinek volt három hűséges szolgája, így szólt hozzájuk:
- Sétáljatok egyet, és ijesszetek rá a feleségemre!
A szolgák elmentek a férfi pedig hívta a feleségét.
Az asszony ezt mondta:
- Ó uram! Már mennyi ideje várom, hogy eljöjjön az éjszaka! Miért nem jön el soha?
A férfi így felelt:
- Nincs éjszaka. Nincs az egész időben más, mint nappal.
- Az éjszaka az apámé - mondta a fiatalasszony. - Küldj érte valakit a Nagy Kígyóhoz.
Az ifjú férj hívta a szolgáit. A fiatalasszony megparancsolta nekik hogy keressenek az apja házában egy kókuszdiót, abba van bezárva az éjszaka.
A szolgák azonnal útnak eredtek. Megérkeztek a Nagy Kígyó házába, és azt mondták:
- A lányod küldött, hogy keressünk egy kókuszdiót, amelybe az éjszaka van bezárva. Add nekünk a diót.
A Nagy Kígyó átadta a kókuszdiót, és így szólt:
- Itt van az éjszaka, vigyétek magatokkal. De vigyázzatok, nehogy kinyíljon a dió, mert ha kinyílik, minden elvész.
A szolgák meghajoltak a Nagy Kígyó előtt, fogták a diót, és útnak indultak. Jó erősen fogták a diót, melynek belsejéből zajt hallottak, valami ilyesmit, hogy: "cirip, cirip, cirip... csí, csí...", a tücskök hangja volt, meg az éjszaka éneklő madárkáké.
Hosszú utat megtettek már, és még mindig hallották a hangot. Az egyik szolga így szólt a többihez:
- Mi lehet ez a zaj, amit a dió belsejéből hallunk? Nézzük meg, mi az!
A másik azt felelte:
- Butaság lenne. A vesztünket okozná. Gyerünk, menjünk tovább.
És eveztek tovább, hiszen csónakkal mentek. De a zajt továbbra is hallották. Nem tudták türtőztetni kíváncsiságukat, és tüzet gyújtottak, megolvasztották a gyantát, amely lezárta a diót, és a dió kinyílt. Akkor az éjszaka kiszökött és a sötétség elborította a világot.
- Elvesztünk! És a Nagy Kígyó leánya megtudja, hogy felnyitottuk a diót, és engedtük kiszökni az éjszakát!
Abban a pillanatban minden erdőbéli dolog állattá változott. Minden folyóbéli dolog kacsává és hallá változott. Így aztán a halászból és csónakjából keletkezett a kacsa: a halász fejéből lett a kacsa feje és a csőre, csónakjából a test, evezőiből a lábai.
A Nagy Kígyó leánya azt mondta a férjének:
- A te szolgáid engedték, hogy elszökjön az éjszaka.
Később, amikor meglátta a hajnalcsillagot, hozzátette:
- De feltűnik a nappal, elválasztom egymástól a nappalokat és az éjszakákat.
Fogott egy fonalat, felgombolyította, és ezt mondta:
- Te leszel a kuhubin (egy fajta kakas). Minden reggel énekelni fogsz, amikor előbújnak a Nap első sugarai.
Aztán másik szálat gombolyított fel, meghintette hamuval, és így szólt:
- Te leszel a nambu (fogolymadár). Te az éjszakai órákban fogsz énekelni, reggelig.
Azóta minden madár éjszaka a maga órájában énekel, reggel pedig, a nap kezdetekor valamennyien együtt dalolnak.
Amikor a szolgák visszaérkeztek, a férfi így szólt hozzájuk:
- Nem voltatok hűségesek! Felnyitottátok a kókuszdiót, és engedtétek elszökni az éjszakát. Minden dolog odaveszett, ti is!
Abban a pillanatban a szolgák majmokká változtak. Úgy tartják, hogy azért fekete a szájuk és azért vannak fekete csíkok a karjukon, mert rájuk folyt a gyanta, amikor felnyitották a kókuszdiót.
-----------------------------------------------------------------------------------
Hogyan született a szarvas?
Egy házban lakott két testvér, mindkettő a feleségével és a fiaival. Az egyik gazdag volt, a másik szegény. Azon a napon, amikor a gazdag testvér sok-sok vendéggel egyik fiának hajnyírását ünnepelte, megjelent a szegény testvér. Meglátta őt valaki a vendégek közül, és ezt kérdezte a gazdagtól:
- Nem a testvéred? Miért nem engeded be?
- Ez egy szolga.
Meghallotta ezt a szegény testvér, elszomorodott, hogy ennyire lenézi a fivére. Elhatározta, elmegy, ahogy szokott, elindult csikast keresni. Ez volt családja egyetlen tápláléka.
A kopár fennsíkon, szikla fölött állt meg pihenni, szerencsétlen sorsán bánkódott. Egyszer csak meghallotta, hogy a szikla szól hozzá. Vigasztalja, és megjelöl egy utat, amely elvezeti majd valami nagy barlanghoz, azt szólítsa meg. A szikla útmutatásait követve a szegény ember el is jutott a barlanghoz. Ott találkozott egy tiszteletre méltó öregemberrel. Az öreg egy követ adott neki, és azt mondta, forduljon vissza, de soha meg ne váljon a kőtől.
Sietve ment a szegényember, de a komor éjszaka miatt nem tudta folytatni útját. Barlangban keresett menedéket éjszakára, hátán a kővel. Az éhségtől és a bánattól nem tudott elaludni. Nehéz sorsára panaszkodott megint, amikor félálomban meghallotta, hogy a szikla, a fennsík és a pampa beszélgetnek egymással.
Azt kérdezte a fennsík a sziklától, miért sír ez az ember.
- A szegény azért sír, mert gazdag fivére megalázza.
A pampa ezt kérdezte:
- Miért panaszkodik ez a boldogtalan?
- Gazdag fivére miatt, akitől akár éhen is veszhetne - felelte a szikla.
- Hisz adok én neki kását, fehér kukoricából.
- Én meg - mondta a barlang - lila kukoricából valót.
- Én pedig - mondta a szikla - sárga kukoricából valót.
Felriadt a szegényember, és három fazekat látott maga előtt, felfalta, amit talált bennük, ügyelve, hogy mindegyikben maradjon kicsi a családjának. És mély álomba merült.
Virradatkor folytatni akarta útját, de nem bírta felemelni a batyut, olyan nehéz volt. Amikor kibontotta nem kis meglepetésére azt látta, hogy a sárga kukoricából készült kása arannyá, a fehér kukoricából készült ezüstté, a lila színűből készült pedig rézzé változott.
A kincs egy részét elásta, és boldogan indult haza. Otthon beszámolt családjának arról, ami az úton megesett vele.
A gazdag testvér mihelyt megtudta, hogy fivére meggazdagodott, lopással vádolta.
Ártatlansága bizonyítására a szegény ember elbeszélte mindazt, ami vele történt. A gazdag ember kapzsisággal a szívében hallgatta, és még azon az éjjelen útnak indult. A barlangnál megkapta az öregembertől a követ, és elaludt. Szarvakat adott neki a szikla, szőrrel borította a pampa, a fennsík pedig farkakat adott neki. Mire felébredt, teljesen átváltozott.
Hazaért. A felesége nem ismerte meg, és ráuszította a kutyákat. Ettől kezdve szarvassá változva menekül a pampákon és a fennsíkokon át.
--------------------------------------------------------------------------------------